Kedves Majtényi László, mondjon nemet!
A NER jelen körülményei között egy államfő képtelen ellensúlyként működni. Vélemény.
A NER jelen körülményei között egy államfő képtelen ellensúlyként működni. Vélemény.
A demokratikus ellenzéket ma szétfeszítő, leküzdhetetlennek látszó politikai ellentéteket nem az értékek különbözősége váltja ki. Vélemény.
Az előválasztás mellett érvel Karácsony Gergely, Zugló PM-es polgármestere és a párt társelnöke, aki szerint már a június 5-i dunaújvárosi időközi választásnál is előválasztással kellene dönteni az ellenzék közös jelöltjéről.
Nem kell azt füllenteni, hogy „mindenki elnöke” volt. Nem. Nem volt az új horthysták elnöke. Nem volt a mostanság népszerű neonyilasok elnöke. Nem volt – mint annyian – a demokratikus köztársaság árulója.
Az underground lapok és irodalmi kiadványok Lengyelországban sokkal szélesebb körben voltak ismertek, mint Magyarországon, ahol a földalatti mozgalom alapvetően a fővárosi demokratikus ellenzék szűk köréhez kötődött. A nyolcvanas években az underground célja nem is a rendszer megdöntése, hanem a meghamisított valóság állandó kiigazítása volt. A börtönt is megjárt Janusz Anderman író a hvg.hu-nak az underground mindennapjairól, az egykori ellenzék végletes megosztottságáról, a rendszerváltás "hagyatékáról" beszélt. A napfény íze. 9. rész.
Tudósítónk a Tisztelet Gálán járt. Azt kapta, amire számított, az élmény mégis megrázó volt. Juszt László, Zalatnay Cini, Bangó Margit, a transzba esni képes közönség, és a "személyes ambíció nélküli" Schmuck Andor.
Van igény az ellenzéki összefogásra, de az egyes szereplők még ódzkodnak tőle - mondta Lakner Zoltán politológus a demokratikus ellenzék Fidesz elleni esélyeiről a Magyar Narancsnak adott interjújában.
Az MSZP keresi az együttműködés lehetőségét a demokratikus pártokkal és civil szervezetekkel, de készülnie kell arra is, hogy ha nem lesz ilyen együttműködés, akkor egyedül győzze le a Fideszt - mondta Mesterházy Attila a Szabad Európa Társaság hétfői rendezvényén, Budapesten.
Ez a megoldás? Engedje át a demokratikus ellenzék a törvényhozás épületét és még létező lehetőségeit a kiépülő állampártnak? Erre kaptak felhatalmazást az ellenzéki választóktól?
Szijjártótól rettegő MSZP, Szarházi Demokratikus Ellenzék, no és persze Gyurcsány, a megtestesült gonosz. Deutsch Tamás ötszázadik Twitter-posztja alkalmából megemlékezünk „dajcstomi” öt legfényesebb bejegyzéséről.
Az 1979-ben elhunyt Bibó István életműve jelentette azt a demokratikus minimumot, amely közös nevezőre hozta az 1930-as évek óta egymással szemben álló értelmiségi csoportokat, a népi-nemzetieket és az urbánusokat. A lelkesedés némi hullámzással ugyan, de az 1989-es rendszerváltozásig kitartott, hogy az állampárt fenyegető rémének letűnése után a felek ismét egymásnak essenek.
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországon a demokratikus ellenzék széles koalíciójának létrehozására van szükség, amely nyugatos polgári alternatívát kínálva belátható időn belül le tudja győzni az "önkény orbáni rendszerét".